Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44694

Mentes Mihály

 

 

EGYEDÜL

 

Járom az erdőt egyedül

Puha lépéssel, nesztelen.

Elhagytam mindenkit, csak a

Csend jár velem.

 

A csend hallani megtanít

A lombok suttogó neszét

És megnyílik előttem e

Titkos beszéd.

 

Megsimogatja arcomat

Puha lombú bohó kis ág

S hízelkedőn elém hajol

Sok kis virág.

 

A bokrokon piros bogyó

Mosolygón nékem integet

S a kis madár nekem dalol

Víg éneket.

 

A felhőkből tündérvilág

Száz meséje kacag felém

S most mintha minden titkukat

Megérteném.

 

Hajam borzolja pajkosan

A szellő és úgy enyeleg,

Mint bájos kis hízelkedő

Huncut gyerek.

 

A jóságos öreg Nap is

Arannyal hint be, úgy kacag

S átkukucskálja játszian

Az ágakat.

 

Most látom, nem vagyok magam.

Itt minden él, minden nevet

S édes testvérként fogad itt

Mind engemet…

 

Jaj, ha a sok ember között

A csend tőlem elmenekül,

Akkor lesz lelkem igazán

Majd egyedül.

 

 

Magyar imádság,

1927 [68-69.]