Mentes Mihály

 

 

NEKEM MENNEM KELL

 

Nekem mennem kell: én vagyok a harmat,

Melyet fölszív a virágról a nap,

Mikor a hajnalban feselő bimbók

Ajkai édes csókra hajlanak.

 

Nekem mennem kell: én vagyok a mécses,

Mely fényét messze szórja a sötétbe

S azután egyszer fekete sírba hajlik,

Fojtó-nehéz korommá égve.

 

Nekem mennem kell: én vagyok a tűz,

Mely melegét nagylelkűn pazarolja

És majd egy hideg szürke alkonyatkor

Fagyosan dermed az országúti porba.

 

Nekem mennem kell: menőnek születtem.

Ha a világot énekelve bejártam,

Haloványan visszatérek az égbe

S megpihenek az öröm-palotában.

 

 

Magyar imádság, 1920 [26.]