Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44690

Méliusz József

 

 

A SZÉNÁSSZEKÉR ELÉGIA

 

Első ének

 

A FALU SZÓLONGATÁSA

 

  1. … miért miért hogy mostanában folyton-folyvást visszatér s

          bezár mint ostromzár ugyanaz az emlék

      az ártatlan gyermekkor falusi színhelye

      azok a tűző szép nyarak

      a nyarak a bánsági pusztaságban valahol a Temes és a

          Maros

      között tíz kilométerre a negyvenhatodik szélességi foktól

          délre

      és húsz kilométerre a huszonegyedik hosszúsági foktól

          nyugatra

      egy falu mely nem nagy és nem kis falu

      csak falu

      egy falu a vége-nincs jegenyesor legvégén:

      Sándorháza.

  2. hűlt helye a termékenység mégsem múlhatatlan ösztönének a

      tájban hol tíz nyelv között szünetlen újra született hajdan

      az anyanyelv

          a csókban –

      az arany síkság volt az:

      arany bölcsőm a szent alföldi szétterülésben

      s bevérzett múlásom nemzedékek pusztulása fölött

      az utolsó nemzedékek tája örökre tovatűnőn

  3. az emlékezet lángpiros muskátlivirága egy ablakban

      abban a valaha-volt faluban

      a ma már nem-is-igaz faluban

      abban a hihetetlen faluban

      hol nagybátyám álmaimba visszaderengő bognárműhelyében

          a forgács vissza térő piros szaga s a viola lila

          illata áradt

      és a trágyagőzölgés alján a lassú égésben a hatalmas

          barna lóbogár ősvilági kúszása az ammóniákos levekben

          félelmetesen percent

  4. és asztmás nagybátyám

      a Mátyás bátyám pipájából dőlő

      fullasztó füst fellegei: mintha a fél falu égne

      és a műhelyben a nagyapámtól örökölt szerszámok

          emlékezése a nem messzi pusztára:

  5. a zágrábi püspök bánsági birtoka szélén a puszta

      honnan a zsellérházból a tizenhárom testvér kivándorolt

          országba világba

      s csak egyedül ő maradt: az elsőszülött

      hátvédnek s őrnek a gyaluk a kétnyelű vonókések

          bognárbárdok között s a gyalupad mellett

      a nagybátyám

      aki hajnali szürkületkor fürjekre vadászott

      miknek fűzfavesszőből ő épített kalitot –

  6. én még láttam a „püspöki” pusztát

      én vagyok az utolsó élő aki látta a vályogfalakat

      s a cselédek közös konyhája mennyezetén a félszáz éves

          füst

      zsíros paszuly-gőz lerakódását: akár az ódon olajfestés

  7. én még láttam Biléden a községháza pincéjében a derest

      mit ekkor már penész lepett

      de sokkal többet nem láttam –

  8. az a puszta már csak álmaim felderíthetetlen rétegeibe

          temetetten s talán már régész se áshatná ki –

      rekonstruálhatatlan

  9. hiszen semmivé lett bennem is a Zágráb alól és lengyel

          földről Elzászból és a közeli Tisza felől a fogantatásomban

          összeszaladt nemzedékek sora

      s ki tudja még honnan

      hányféle kromoszóma génjei

      a végső anyanyelvünkbe gyökérzettek hozzámig osztódó

          seregei

      egész hada ötféle népnek…

10. s mert én aztán igazán elmondhatom magamról az előttem

          hangzott próféta szavakkal:

      „Sem utódja, sem boldog őse,    Sem rokona, sem ismerőse

          Nem vagyok senkinek,    Nem vagyok senkinek”…

11. … ó az a falu! –

12. még hallom a tücsköket a tornácon este

      a cirpelő tücsköket

      a tücsköket az egész világ minden elnémult zugából

      szünetekkel és versengő párhuzamos és más és más fekvésű

          szólókkal s a kevert ritmusú mindenütt együtthegedüléssel

          a téli elnémulás felé

13. a tücskök

      a nomád tücskök titokzatos magas hangú zenéje a sejtelmes

          sötétben – ez az én kihalt családom elhalt éneke…

14. … és túl az emlékezet karókerítésein

      roppant messze

      békák lágy kunkogása a felfújt unkák iszapos tavában

15. és a tornácon a közelítő és távolodó szarvasbogár búgó

          zöngése

16. és a petróleumlámpa libegő kanóclángja

17. s fölötte a meredeken csavarodó korom bajsza a levegő

          fullasztó mozdulatlanságában –

18. ó istenem micsoda csend

      micsoda mitikus nyugalom

      micsoda elégia…

 

19. … s a tó a harsogó napfényben

      a tó amely ugyanolyan hangtalan nappal

      mint amilyen tükörsima ott:

      túl az utolsó düledező kerítésű házakon

20. s a délelőtt felmelegedő cuppogó térdig iszap

21. s azon is messze túl

      nem a puszta felé jobbra

      de balra a jegenyesortól:

      a láp

22. a hajdan betyár-rejtegető sűrű nád száraz rebbenése

          vacogása

      mi oly szívet szorító a téli nádi farkasokról szóló borzongató

          történetek miatt az esti tornácon

      és a rémmesék okából a bükkforgács szagú műhely

          légyzümmögéses délutánjain

23. és a betyárok sohasem bújtak elő…

24. és nem törtek a falura a sűrűből soha nádi farkasok

          télen…

 

25. … micsoda nyarak

      micsoda hullámzó rezgésű melegek a hőpárás határban –

26. mintha emlékeznék: rohantak robogó ménesek

      de ez nem bizonyos…

27. csak annyi biztos hogy futó esők után gőzölögtek a legelők

28. s vagyok a füstölgő hajnalokban a kaszálón

29. és vagyok az esteledésben a szénásszekéren hazatérőn ringva

      s micsoda szagokban micsoda illatokban –

      ó az a hazatérés a szénásszekéren…

 

30. … és napnyugta után

      hányszor a lassú-karú lucernakaszálás is –

      egy szekérderékra való…

31. és aratáskor a szekér szürke daróc-árnyékában

      a hajnal harmatos füvébe ágyalt barna agyagkancsó

          izzadása

      és zománcos csecsén szopott otthoni kútvíz

32. tomboló étvágy

33. s a lenvászon törülközőben a sonka

      min kivert a só s kövérje már sárgán avas

      s a már alma-kerekségű vereshagyma

      mely tulajdonképpen lila és kék fényekben ragyogott

          nedvesen

      és azóta se és soha és sehol olyan kenyér!...

34. … no meg a cséplés ünnepi zaja kelepelése

      pattogó szikrák a vízözön előtti hörgő Hoffher-Schrantz

          motorból

      meg a hullámosan görgő foltozott transzmissziós bőrszíj

          csapkodása

      és a sapkás fülig-olaj és -korom gépész villogó

          szemefehérjével csak az asszonyok mejje dereka fara után

      az esztendőről esztendőre páratlan és felülmúlhatatlan ünnepi

          egyre halkulóbb morajú továbbvonulás a falu túlsó

          határa felé

      a semmi felé…

35. és annak a három székesegyháznyi eperfának az árnyéka a

      zsindelytetőn és az árnyék az esővizes hordó fölött az eresz

          alatt

      benne a fehérnépeknek mosdásra szolgáló langyos víz

      az ingó-lebegő ebihalak

36. és a szénaboglya bolondozó és sikongó hempergésre hívása

          a bozontos Bodrival…

37. … és unokanővérem Mariska

      Mariska

      amint sajtárral kezében vonult istálló és fészer között

          papucsban tizenhét éves

      és már férjnél –

38. ura az olasz fronton volt katona

      a háború végén…

      – róla is szólnak a „Görzi elégiák” –

39. egyetlen szellő lebbenése a három eperfa bólongó lombján:

      épp csak mint egy végig nem lélegzett sóhaj…

40. és a hajnalok a hajnalok

      a kakas félelemkeltő felrivallása mielőtt megébredt a lila

      derengés és fészkükön a madarak első felcsipogása

      miközben titokzatosan és megfoghatatlanul hajnal lesz

      mert az eperfa lombján át nem jutott a hold sugára

          szobánkba

41. és a madarak

      kiknek megszólalása órarendjét Mátyás bácsi félszáz évvel

          előbb tudta mint a Harz hegység Vízi- és Erdőügyi

          Bizottságának 1966-ban megjelent „Ornitológiai

          órarend”-je

      amely szerint

      a vörösbegy 4 óra 4 perckor kel

      4 óra 30-kor szólal a kakukk

      és a fülemüle 4 óra 40-kor –

      közép-európai időszámítás szerint…

      de legpontosabbat s legtöbbet mégis a fürjekről tudott a

          nagybátyám meg a szekerekről…

      hetvenhét falu határában nem készített senki olyan

          szekeret

      mint asztmája előtt fiatal korában ő…

43. egy óramű szerint lett nappal s lett megint este

      abban a már csak álom-faluban –

      mégis eltűnt azóta minden

      mi akkor még minden lehetett

      tán egy szekér egy küllő se maradt…

44. eltűnt az a már vissza nem téríthető világ

      az idill

      az illatok

      érzékeim mámoros ébredése tudatom arany bölcsőjében

      az utolsó nemzedékek táján hajnalomban

      amikor még megszólaltak a madarak nékem

45. s hová lett hová

      az a sosem-volt

      az az emlék-falu

      a lidérc a füst az ízek a szagok

      amikre akkor még nem voltak szavaim

      és amiknek nevét és jelentését még most is keresem

      az arany bölcső elreteszelt édes emlékei között

      ártatlanságom őskorában

      és a vörösbegyek kakukkok fülemülék megtalálhatatlan

          órájában…

 

 

Tűzkör [17-22.]