Méliusz József
A SZÉNÁSSZEKÉR ELÉGIA
Első ének
A FALU SZÓLONGATÁSA
1. … miért miért hogy mostanában folyton-folyvást visszatér s
bezár mint ostromzár ugyanaz az emlék
az ártatlan gyermekkor falusi színhelye
azok a tűző szép nyarak
a nyarak a bánsági pusztaságban valahol a Temes és a
Maros
között tíz kilométerre a negyvenhatodik szélességi foktól
délre
és húsz kilométerre a huszonegyedik hosszúsági foktól
nyugatra
egy falu mely nem nagy és nem kis falu
csak falu
egy falu a vége-nincs jegenyesor legvégén:
Sándorháza.
2. hűlt helye a termékenység mégsem múlhatatlan ösztönének a
tájban hol tíz nyelv között szünetlen újra született hajdan
az anyanyelv
a csókban –
az arany síkság volt az:
arany bölcsőm a szent alföldi szétterülésben
s bevérzett múlásom nemzedékek pusztulása fölött
az utolsó nemzedékek tája örökre tovatűnőn
3. az emlékezet lángpiros muskátlivirága egy ablakban
abban a valaha-volt faluban
a ma már nem-is-igaz faluban
abban a hihetetlen faluban
hol nagybátyám álmaimba visszaderengő bognárműhelyében
a forgács vissza térő piros szaga s a viola lila
illata áradt
és a trágyagőzölgés alján a lassú égésben a hatalmas
barna lóbogár ősvilági kúszása az ammóniákos levekben
félelmetesen percent
4. és asztmás nagybátyám
a Mátyás bátyám pipájából dőlő
fullasztó füst fellegei: mintha a fél falu égne
és a műhelyben a nagyapámtól örökölt szerszámok
emlékezése a nem messzi pusztára:
5. a zágrábi püspök bánsági birtoka szélén a puszta
honnan a zsellérházból a tizenhárom testvér kivándorolt
országba világba
s csak egyedül ő maradt: az elsőszülött
hátvédnek s őrnek a gyaluk a kétnyelű vonókések
bognárbárdok között s a gyalupad mellett
a nagybátyám
aki hajnali szürkületkor fürjekre vadászott
miknek fűzfavesszőből ő épített kalitot –
6. én még láttam a „püspöki” pusztát
én vagyok az utolsó élő aki látta a vályogfalakat
s a cselédek közös konyhája mennyezetén a félszáz éves
füst
zsíros paszuly-gőz lerakódását: akár az ódon olajfestés
7. én még láttam Biléden a községháza pincéjében a derest
mit ekkor már penész lepett
de sokkal többet nem láttam –
8. az a puszta már csak álmaim felderíthetetlen rétegeibe
temetetten s talán már régész se áshatná ki –
rekonstruálhatatlan
9. hiszen semmivé lett bennem is a Zágráb alól és lengyel
földről Elzászból és a közeli Tisza felől a fogantatásomban
összeszaladt nemzedékek sora
s ki tudja még honnan
hányféle kromoszóma génjei
a végső anyanyelvünkbe gyökérzettek hozzámig osztódó
seregei
egész hada ötféle népnek…
10. s mert én aztán igazán elmondhatom magamról az előttem
hangzott próféta szavakkal:
„Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek”…
11. … ó az a falu! –
12. még hallom a tücsköket a tornácon este
a cirpelő tücsköket
a tücsköket az egész világ minden elnémult zugából
szünetekkel és versengő párhuzamos és más és más fekvésű
szólókkal s a kevert ritmusú mindenütt együtthegedüléssel
a téli elnémulás felé
13. a tücskök
a nomád tücskök titokzatos magas hangú zenéje a sejtelmes
sötétben – ez az én kihalt családom elhalt éneke…
14. … és túl az emlékezet karókerítésein
roppant messze
békák lágy kunkogása a felfújt unkák iszapos tavában
15. és a tornácon a közelítő és távolodó szarvasbogár búgó
zöngése
16. és a petróleumlámpa libegő kanóclángja
17. s fölötte a meredeken csavarodó korom bajsza a levegő
fullasztó mozdulatlanságában –
18. ó istenem micsoda csend
micsoda mitikus nyugalom
micsoda elégia…
19. … s a tó a harsogó napfényben
a tó amely ugyanolyan hangtalan nappal
mint amilyen tükörsima ott:
túl az utolsó düledező kerítésű házakon
20. s a délelőtt felmelegedő cuppogó térdig iszap
21. s azon is messze túl
nem a puszta felé jobbra
de balra a jegenyesortól:
a láp
22. a hajdan betyár-rejtegető sűrű nád száraz rebbenése
vacogása
mi oly szívet szorító a téli nádi farkasokról szóló borzongató
történetek miatt az esti tornácon
és a rémmesék okából a bükkforgács szagú műhely
légyzümmögéses délutánjain
23. és a betyárok sohasem bújtak elő…
24. és nem törtek a falura a sűrűből soha nádi farkasok
télen…
25. … micsoda nyarak
micsoda hullámzó rezgésű melegek a hőpárás határban –
26. mintha emlékeznék: rohantak robogó ménesek
de ez nem bizonyos…
27. csak annyi biztos hogy futó esők után gőzölögtek a legelők
28. s vagyok a füstölgő hajnalokban a kaszálón
29. és vagyok az esteledésben a szénásszekéren hazatérőn ringva
s micsoda szagokban micsoda illatokban –
ó az a hazatérés a szénásszekéren…
30. … és napnyugta után
hányszor a lassú-karú lucernakaszálás is –
egy szekérderékra való…
31. és aratáskor a szekér szürke daróc-árnyékában
a hajnal harmatos füvébe ágyalt barna agyagkancsó
izzadása
és zománcos csecsén szopott otthoni kútvíz
32. tomboló étvágy
33. s a lenvászon törülközőben a sonka
min kivert a só s kövérje már sárgán avas
s a már alma-kerekségű vereshagyma
mely tulajdonképpen lila és kék fényekben ragyogott
nedvesen
és azóta se és soha és sehol olyan kenyér!...
34. … no meg a cséplés ünnepi zaja kelepelése
pattogó szikrák a vízözön előtti hörgő Hoffher-Schrantz
motorból
meg a hullámosan görgő foltozott transzmissziós bőrszíj
csapkodása
és a sapkás fülig-olaj és -korom gépész villogó
szemefehérjével csak az asszonyok mejje dereka fara után
az esztendőről esztendőre páratlan és felülmúlhatatlan ünnepi
egyre halkulóbb morajú továbbvonulás a falu túlsó
határa felé
a semmi felé…
35. és annak a három székesegyháznyi eperfának az árnyéka a
zsindelytetőn és az árnyék az esővizes hordó fölött az eresz
alatt
benne a fehérnépeknek mosdásra szolgáló langyos víz
az ingó-lebegő ebihalak
36. és a szénaboglya bolondozó és sikongó hempergésre hívása
a bozontos Bodrival…
37. … és unokanővérem Mariska
Mariska
amint sajtárral kezében vonult istálló és fészer között
papucsban tizenhét éves
és már férjnél –
38. ura az olasz fronton volt katona
a háború végén…
– róla is szólnak a „Görzi elégiák” –
39. egyetlen szellő lebbenése a három eperfa bólongó lombján:
épp csak mint egy végig nem lélegzett sóhaj…
40. és a hajnalok a hajnalok
a kakas félelemkeltő felrivallása mielőtt megébredt a lila
derengés és fészkükön a madarak első felcsipogása
miközben titokzatosan és megfoghatatlanul hajnal lesz
mert az eperfa lombján át nem jutott a hold sugára
szobánkba
41. és a madarak
kiknek megszólalása órarendjét Mátyás bácsi félszáz évvel
előbb tudta mint a Harz hegység Vízi- és Erdőügyi
Bizottságának 1966-ban megjelent „Ornitológiai
órarend”-je
amely szerint
a vörösbegy 4 óra 4 perckor kel
4 óra 30-kor szólal a kakukk
és a fülemüle 4 óra 40-kor –
közép-európai időszámítás szerint…
de legpontosabbat s legtöbbet mégis a fürjekről tudott a
nagybátyám meg a szekerekről…
hetvenhét falu határában nem készített senki olyan
szekeret
mint asztmája előtt fiatal korában ő…
43. egy óramű szerint lett nappal s lett megint este
abban a már csak álom-faluban –
mégis eltűnt azóta minden
mi akkor még minden lehetett
tán egy szekér egy küllő se maradt…
44. eltűnt az a már vissza nem téríthető világ
az idill
az illatok
érzékeim mámoros ébredése tudatom arany bölcsőjében
az utolsó nemzedékek táján hajnalomban
amikor még megszólaltak a madarak nékem
45. s hová lett hová
az a sosem-volt
az az emlék-falu
a lidérc a füst az ízek a szagok
amikre akkor még nem voltak szavaim
és amiknek nevét és jelentését még most is keresem
az arany bölcső elreteszelt édes emlékei között
ártatlanságom őskorában
és a vörösbegyek kakukkok fülemülék megtalálhatatlan
órájában…
Tűzkör [17-22.]