Méliusz József

 

 

ŐRSÉGEN. ÁLMOK SZÁLLODÁJA

 

Szunnyadj erős karjaim között szerelmem, feleségem,

Párizs susogja feléd, drága lény, altató dallamait,

aludj, s gyermeki ajkadon, szülőhelyedről álmodván,

csobogjanak fel a krassói hegyek csörgedő patakjai,

sötétkék pilláid mögött borzolódjék a barna Retyezát,

s kedves kutyád bukdácsoljon át sejtelmes álmodon.

 

Az én két karom erősebb, mint az álom,

s a világ erősebb, mint a két karom.

Kebled két kerek halmát nézegetem,

futván világtól, baljós, rossz napoktól,

örökké rajtuk pihenek meg én.

 

Kint Párizs villogó kagyló-mélye búg,

mint lángoló gyöngyházkés a hold felé röpül, de

Te csak pihenj álmaid kertjében boldogan.

Gyermekkorunk ösvényein kalandozunk,

bontjuk a tó alatti fénylő szalagot,

rejtelmes otthonunk: önnön magunk.

Úgy hiszem, ez az álom… Álmodunk.

 

Egyenletesen lélegzek, szabályosan, miként a lét.

Leheleted – tudod Te jól álmodban is – az életem:

erdei ózon, őszi, édes levegő,

Párizsban, szívem, Te vagy az egyetlen bódító virág.

 

Őzünők és szarvasok, fülemülék, vadkanok,

lepkék, virágok, hegyek közt megbújt csilló tó,

erdőkre tört nemere, irtóztató, forrón hódító,

ez vagy Te karjaim közt, drága álmodó,

a vágy az őstermészet, az enyhe tisztaság után.

Szeretlek…

 

Szeretlek.

Kint Párizs lángol és didereg,

s Te itt gügyögsz álmodban karjaim között.

Nehogy megrezzenj,

karjaimmal féltve egész Párizs átölel.

 

Ajkad szögletéből az édes nyál egy csöppje

– mintha csecsemő volnál és én anyád –,

szívemre csordul.

Lent a Szajna holtakat sodor…

Néma fodrait rejtelmes éj simítja…

A homályban, messze valahol, sikoltanak.

A Place Blanche-on leszúrtak egy utcalányt.

Vagy talán csak a pásztor füttye ez a Pojánából?

Te ne félj a haláltól,

szunnyadj erős karjaimban, Szerelmem:

Párizzsal én őrködöm fölötted.

 

Távol, túl a bulvárokon Párizs népe is szenderül.

A Gare de l’Esten

egy mozdony az éj lepleit keresztülhasítva felsivít:

„Túl mélyen ne aludj, sansculotte, valahol fegyvert töltenek!”

De Te csak pihenj, édesen szuszogva, karjaim között.

Az őrség éber és vigyáz –

Párizs és én a fegyverekre gondolunk…

 

 

Álmok szállodája [135-136.]