Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44673

Megyeri Ábel

 

 

PIETA

 

Lehajló lomb, fehér nyírfa ez a női fej;

ártatlan s tó-tükrű, nem hordja díszeit.

Derengő tekintetét vajon milyen delej

tartja fogva, hogy a vértanúságig szelíd?!

 

Már estére kelve, a fényvesztett nappal,

kapta vissza Fiát, akit felajánlott,

s szegénymód váltott meg egy pár galambbal;

az ára szörnyű, mert kiszenvedett az Áldott.

 

Az arc, az anya-arc fenséges szép! – kié volt

ilyen tündéri? – anyámé volt e kék égbolt.

Örök szűzien fogja ölébe az övét,

 

súlytalan-könnyed tán, akit tart, akit véd

e tűnő percben is; s hogy fájdalmát ismerem,

tudom, mit vesztett, s mit tett énértem Istenem.

 

 

Tiszta kút [197-198.]