Megyeri Ábel

 

 

ALKONY

 

A halvány ég bealkonyult;

színt vált a kék, szürkére,

              majd vörösre;

így folyik el rozsda-vére,

              a nap is lehull,

fáradtan ül egy szederfa-törzsre.

 

Teszem-teszem még a dolgom,

de mint vadász a vad-lesen,

              én is a loppal menő

              nap lángjait lesem,

a guruló pénzt odafent a dombon,

              az estbe szerelmesen.

 

A kertsarokba állítom

              ásómat s a kiskapát.

Aztán haza! usgyi, a hídon át –

Ej, elmúlt nap, megmaradt potom

              erőm, gereblye, lapát,

              mind – jóéccakát!

 

 

Tiszta kút [190.]