Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44642

Mécs László

 

 

AZ ISTEN ÖSVÉNYEI

 

Az Őskaoszban szundikált

a Mindenség: csillag-csírák,

Tejút, Nap, Hold, ember, virág,

minden mi létre, fényre várt.

…S az Isten Lelke egyszer intett,

s a fényre kezdett hívni mindent.

 

Azóta minden menekül

mindentől, ami zűrzavar,

mi zsarnokság, mi éjt kavar,

csírát öl, mint rothadt avar,

mi kételyt kormoz és Miértet,

mert a Kaosz még itt kísértget.

 

Azóta minden fényre tör.

Az éji lepke látja: láng

lobog bent, s mint legény a lányt,

tudós titkát, világtalányt:

bámulja és boldog körökben

bolondosan feléje röppen.

 

A zsarnok tél dühöngne még:

haragja tart! – S egy hajnalon

erdők mélyén, hegyoldalon

a Számpó, a csodás malom

fényt őröl, és a hóvirágszál,

som nyitni kezd, s egy lepke rászáll.

 

Szép az Ezeregyéjszaka

– de a legtündéribb Mese,

ha a Mágnesek Mágnese,

a Fény vonz, mint Isten keze:

s kicsalja emberből a Szentet,

földből a tücsök-regimentet.

 

Sokfélék Isten útjai.

Lehet nagy, vagy tenyérnyi út,

míg egy virág a fényre jut,

vagy barlangból forráska-kút

világba fut Niagarának:

szivárványos világcsodának!

 

A Menetrend zord és kemény:

az Úr sziklás ösvényein,

a kétkedés örvényein,

lápon, bűn-piszkon át megy ím,

ki fényt vár, mit nem adnak ingyen:

féltékeny fény-bankár az Isten!

 

Pált Damaszkuszban dobta le

a gőg s a ló: feküdt vakon,

– de új hitén, mint ablakon

át fény zúdult rá egy napon!

S míg fényt habzsolt: miféle koszton

élt Norbert s tévelygő Ágoston?

 

S hol járhatott a Jobb Lator,

Magdolna, Krisztust éhező

Papini, s későn érkező

sok más: Babits, Szabó Dezső,

végpercben gyónó Kosztolányi,

míg égi fényt tudott találni?

 

És én? Hányszor fogott a Bűn

ösvényén eszme-zűrzavar,

szirom-farsangból lett avar,

bengáli lángból lett badar

borongás! Csak a Fények Atyja

tudhatja, ki mind számontartja!

 

Ó Istenem, te Hármas-Egy!

Talán végső ösvényemen

megyek most: kérlek, kegyelem

ragyogjon rám, hogy végtelen

Fényedbe mágnesezze lábom,

ha nem vár több út a világon!

 

 

Aranygyapjú, 1968 [381-382.]