Mécs László

 

 

MÁJUSI LEGENDA

 

Zöld vetések ringó tengerében

gyalogösvény ment, oly keskeny éppen,

 

mintha Mózes vágta volna széjjel

világhírű varázsvesszejével.

 

Léha tücskök dáridója zengett,

s csiklandozta a mosolygó csendet.

 

Bár szívemben régi tüske égett,

megáldottam a nagy mindenséget.

 

Az utacskán lábom hetykén ment át,

orrom mesét szimatolt, legendát.

 

S íme jött is szembe az ösvényen

egy szakállas koldus lassan, vénen.

 

Úgy mutatta félkarját, a csonkát,

pőrén, mint pénz-kölykező vagyonkát.

 

Másik karja felém nyúlva pénzt kért.

Belenyúltam a zsebembe pénzért.

 

Számolgattam, aprópénzt kerestem

bosszankodva és fukarka-resten.

 

S míg pirulva pénzt böngészve álltam,

hirtelen lúdbőrös lett a hátam,

 

különleges túlvilági csend lett,

harangvirág hallhatóan csengett,

 

s bár lehunytam mindkét szempillámat:

mintha Jézus nézett volna rám ott,

 

borzongások leptek el, mint hangyák,

s meghallottam Jézus titkos hangját:

 

,,Mit számolgatsz olyan kínos-bölcsen?

Mikor kértél, hogy szíved megtöltsem

 

boldogsággal, s balzsam kellett, kegyszer:

anyád csókját számoltam csak egyszer?

 

Megszámoltam álmaid vetését,

gyermekek, fák, fecskék nevetését,

 

holdas esték néma titkú báját,

lepkék, rétek tarka karneválját?

 

Megszámoltam a sok szívet, ember,

mely feléd nyílt mint tulipán-tenger?

 

Számoltam az égből rádszalasztott

napsugarat, jóságot, malasztot?

 

Megszámoltam csöppenként a vérem,

mely kifolyt, hogy élhess hófehéren,

 

s boldogsággal szívedet megtöltse?

– Te meg számolsz mint garaskák bölcse!”

 

... E szavakra pillám fölnyitottam,

de nem láttam csak a koldust ottan.

 

Pénzt várt. Én meg zavaromban nyomban

pénztárcámat a markába nyomtam.

 

Ő rámnézett félve, megindultan,

s azt gondolva, hogy megbolondultam:

 

futni kezdett. Nagy jókedvem támadt,

zöld kalászok csókolták ruhámat,

 

tust vonózott a föld minden tücske,

s a szívemből önmagától

kihullott egy régi rozsdás tüske.

 

Üzenet, 1937 [171-172.]