Mécs László

 

 

VERNI KEZDEM AZ ARANY-HIDAT

 

Megkérdeztem a fecskéket, fülemiléket:

miért?

– Azért jöttünk, hogy tovatünjünk.

 

Megkérdeztem a vágyakat, virágokat:

miért?

– Azért jöttünk, hogy tovatünjünk.

 

Megkérdeztem a folyókat, viharokat:

miért?

– Azért jöttünk, hogy tovatünjünk.

 

Megkérdeztem a kacagó tavaszokat:

miért?

– Azért jöttünk, hogy tovatünjünk.

 

Megkérdeztem a jégpáncélos teleket:

miért?

– Azért jöttünk, hogy tovatünjünk.

 

Megkérdeztem a Napot, Holdat, csillagrendszereket:

miért?

– Azért jöttünk, hogy tovatünjünk.

 

Megkérdeztem a bölcseleteket, eszméket, vallásokat:

miért?

– Azért jöttünk, hogy tovatünjünk.

 

Megkérdeztem a rózsaszínű bölcső-csónakokat:

miért?

– Azért jöttünk, hogy tovatünjünk.

 

Megkérdeztem a fekete koporsó-csónakokat:

miért?

– Azért jöttünk, hogy tovatünjünk.

 

Megkérdeztem végül az Istent.

– Én nem jöttem és nem megyek,

én nem voltam és nem leszek:

én VAGYOK.

 

Mi vár itt én reám?

Bölcső-csónakon jöttem, koporsó-csónak vár rám.

Eszmék emlőin nőttem, ereimbe csempészték az elmúlást.

Tavaszok voltak pajtásaim, viharokkal cimboráltam.

Nem akarok elmúlni a cimboráimmal.

Kapaszkodnám a fecskék szárnyába,

de a fecskék tovatünnek.

Megnyergelném fiúk nyihogó tombolását,

de a fiúk tovatünnek.

Lányok bimbózó bájain tutajoznék,

de a lányok tovatünnek.

Mi vár itt én reám?

 

Arany-hidat verek hitből, reményből, szeretetből.

Az elmúlás erecskéi, csermelyei, folyói felett,

tavaszok, eszmék, filozófiák felett,

emberek, Nap, Hold, csillagrendszerek felett,

az elmúlás tengere felett,

arany-hidat verek ahhoz, aki nem jött és nem megy, aki nem volt

és nem lesz, aki VAN.

 

 

Szines ablak, 1930 [40-41.]