Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44532

Mátyás Ferenc

 

 

ARANYESŐ

 

Aranyat ér a májusi eső,

tartja a néphit, – ha aranyát

nem pusztítja rothadás, se aszály,

áztasd hát tavaszi eső, süsd fény a fagyos földet,

dugja ki fejét a rügy, zöldüljön a vetés,

hadd olvassuk ki a gazdák szeméből,

falatunk mekkora lesz, ha... az a ha

megkíméli hazánkat.

Vérszín-pirosban lobog majd a tulipán,

fehér lesz a kamilla, mint a tej,

sziromesővel bombáz ránk minden ág,

aranyeső szikrázza kamatmentesen aranyát,

gyertyákat gyújtanak a gesztenyefák,

mert olyan a fű, lomb, virág, amilyennek

mutatja magát, –

csak te hordasz maszkot emberi világ.

Lenge ruhában járnak a nők,

bokájukban már ég a tavaszi láz,

szivükben összkomfortos szerelem

rúgná szét a sóhajok falát,

mert csíp még az albérleti szalmazsák.

Tojásokat rak fészkében a madár,

párja mellett énekel, nem sejti, hogy védtelen,

fölötte héja száll, –

minden mögött ott lappang az árny.

S mégis lélegzik a föld, gondviselő anyánk,

gyümölcslehelete áttöri az országhatárt,

s megrakja áldásával Európa piacát.

Tagadhatatlanul virulnak a tavaszi szinek,

jöhetnek fagyosszentek, sújthat ránk aszály,

reményünk, hitünk a nyár.

 

 

Erdei karnevál, 1985 [75-76.] (A

Tavaszi eső című vers változata.)