Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44529

Mátyás Ferenc

 

 

ÁZNAK A BOKROK

 

Esőisten sóhajt a tájon,

mint szerelmes, ki ölbe vágy,

erdő, mező leveti ingét,

s pucéran kínálja magát.

 

Áznak a bokrok gyöngybuborékban,

felémkacsint egy körteszem,

s piros bőréből kicsattanva

szivárványt gyújt ki szívemen.

 

Honnét tudnám, hogy milliónyi

éve minden gyümölcs remek,

ha nem látnám – bölcs esőisten –

minden él, míg öntöz kezed.

 

De körtefám gyümölcse széthull,

levél zörög az avaron,

szélmankóin az öreg ősz jár,

sárban sír a virágszirom.

 

Zöld gyík surran egy kis fűszálon,

benne törpül az ősvilág,

a véges végtelen osztódik,

csak az elmúlás lesz szilárd.

 

 

Egyetlen menedék, 1979 [51-52.]