Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44518

Mátyás Ferenc

 

 

A GYILKOS HAJNAL

 

Virágok harangoznak a mezőn,

füstöl a karinges csormolya-özön,

kamilláival milliomos rét

fehér ruhában misére most lép.

 

Füvek fenik kardjukat rohamra,

várják a Napot harmatsisakban,

újszülött kakukk tanul fölállni,

tücskök kórusa kezd orgonálni.

 

Az ég falán zenélő szentképek

lebegnek: szól a pacsirtaének,

lezárul az éj, mozdul a termés,

a csombor, menta lila térdeplés.

 

A királysas dögön gyönyörködik,

a változó öröklét röpköd itt, –

s birkanyáj nyomokon jön föl a nap,

falja a tájat minden pillanat.

 

Pipitérgyerek, zsályaleányok

eresztik vissza az égre áldott

napsárkányukat, rögre hasalnak,

s lesik a gyilkosságra szép hajnalt.

 

Ébred a mező, kaszáló gépek

árnyéka pufog, hernyótalp lépked,

s mögötte ballag a fél falu, szét-

tekint, s elporzik a volt sötétség.

 

Lenyakazott pitypangok, kamillák

vére festi be az éles villák

fogát, s a boglyák szénaszagában

a hajnalcsillag lepkeként szárnyal.

 

 

Paraszt pietá, 1965 [92-93.]