Matók Leó

 

 

GRETCHEN BÚCSÚJA

 

(Rosalie)

 

Az esti gyorsvonat szikrát okádva hozta.

München felett a Nap már végső búcsút intett,

S a csorduló arany, mit haldokolva hintett,

Gretchen selyem-haját lágyan bearanyozta.

 

A perc csoda-varázsa feltépte szíveinket.

Ittas szemmel bolyongtunk a zsongó zavarosba’.

Verőfényt hint ez este az árva, szürke mostba,

Lelkembe rejtve hordom, mint kényes, drága kincset.

 

Halk sóhaj, szállj a múltba! Tíz perc, milyen kevés!

A kocsi lépcsőjére hágott fel pici lába,

S nem maradt más utána, csak az emlékezés.

 

Mindjobban rámsimult az éj fekete fátyla,

S az estbe belesírva acélbordás, nehéz,

Vad mozdonya futott a messze éjszakába!...

 

 

Jaj lett itt a jóknak, München, 1946. október 2. [39.]