Markó Béla

 

 

KÖRFORGÁS

 

I

 

Mint tejescsészébe szuszogva a gyermek,

úgy hajlik a reggelbe a táj.

Asztalhoz ültet, terít nékünk asztalt

a fény, felszáll a köd,

s korán kelő öregasszonyok

aprócska testén úgy libben a szoknya,

mint hamar jött fényesség a

töpörödött fákon, míg elcsitul

a didergés,

párálló, megszegetlen kenyér még

a nappal, asztalhoz ültet,

terít nékünk asztalt a fény,

felszáll a köd,

s indulnak már az apró bogarak

fűszálon fel az égbe.

 

II

 

A gyöngyöző verejték hűvösen elpörög,

elfogyott kenyerünk,

nyugalmunk tiszta lepedő,

maradék tekintetünkbe óvatosan

becsomagoljuk a későn fekvő

öregasszonyokat,

s elalvás előtt még halljuk

a suhogást:

jönnek az apró bogarak

fűszálon le az égből.

 

 

A szavak városában,

(1968-1973) [27-28.]