Márki Zoltán

 

 

FEBRUÁR

 

Nincs semmi más,

a Nap tanulja

a csillogást, és

kifárad újra,

kezdi, csak érzi

a fehér szólót,

csak élni próbál,

szólni egy jó szót.

 

Nincs semmi más

a levegőben

hacsak a sorsunk

s a levegő nem,

az ég, ha megnőtt,

a kék kihagy még,

bennünk a csönd, s a

csöndben a fagy lép.

 

Nincs semmi más

a folyópartig,

csak ez a látszat

tetőtől talpig,

csak ez a reggel,

mit a halál hoz,

ködöket minden

föltámadáshoz.

 

Nincs semmi más,

csak ez a nyers szél,

vegyítve fákkal

s a perc a percért,

megyünk a száraz,

sikoltó hóban,

ameddig tél, és

ameddig hó van.

 

 

A megsebzett harang-

játék, 1972 [12-13.]