Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44394

Márki Zoltán

 

 

BÚCSÚ A NYÁRTÓL

 

Verőztem déli nap alatt,

s magamba szívtam ízeid,

hogy olvadón eljussanak

minden lázongó sejtemig.

 

Belélegeztelek mohón,

tükröztelek, akár a kút,

merengtem fénylő hangodon,

s nyugalmam árnyaidba bútt.

 

S mindent megadtál, meg, te is,

mint lángoló, vad asszonyok,

de tudtad már, majd messze visz

a szél, mely csillogón hozott.

 

Most, mint ki a parton maradt,

bár a hajó rég messze jár,

állok tűnődve, s álmatag

arcod őrzöm örökre már.

 

Tartóztatnálak, intenék,

a tengert túlkiáltva is,

ha biztatnál, nincs vége még,

és van remény, mely nem hamis.

 

De érzem, értem, jól van az,

hogy titkosan s tündökölőn,

más szív egét kigyújtva, adsz

erőt nekem, mint hű öröm.

 

Hallom, még halkan pengeted

lantod, s szívem megzeng, dalol,

s színeid föl-föllengenek,

mint délibábok, valahol.

 

S várlak, míg távol vizeken

sugárzol föl őserejűn,

hogy visszatérj rejtelmesen,

csodám, szépem: nyaram, derűm.

 

 

A dobrudzsai dervis, 1963 [30-31.]