Márki Zoltán

 

 

TALÁLKOZÁS

 

A horpasz dombtető, a rét, a lankás,

szelíd vidék csupa vad-vad aranylás.

 

Házra, fára, madárra virradattól

hull, hull, rakódik az izzó aranypor.

 

Ikrás, sűrű méz ömlik be ragyogva

kiszáradt kútba, lomha udvarokra.

 

A guggoló bokrok között, a lármás

ligetben kardként villog a sugárzás.

 

Sárga tengerből buknak fel az ázott,

tányérsapkás napraforgók, kalászok.

 

S a a mezsgyétlen határban véges-végig

az áldott csillogásban bőség érik.

 

Mint tűz, a tájra végtelen erő tört,

aratásra öltöztél, tündökölsz, föld.

 

Az ég, a mély, a víz, a fű, az ösvény

s a lelkem is egy lángolás, merő fény!

 

 

A dobrudzsai dervis, 1963 [21.]