Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44388

Márki Zoltán

 

 

EGYSZERŰ, REGGELI DAL

 

Ó, reggelek,

diadalmenetek!

De szép ilyenkor

a város.

Felkelt a nap, az ég-direktor.

Fény szálldos.

A menny ragyog.

(Akár a sárgadinnye:

olyan az ínye.)

Öntött aranyban

fürdik minden utcasarok.

Tavasz van.

Kilesték,

s megjöttek már a fecskék.

Komolykodón

ülnek a drótokon.

S a szél… a szellő,

a vágyakat lehellő,

elvitte szürke sapkám,

és visszahozta kedvemet…

Remek, remek!

Máris szerelmesek

ülnek a padkán.

                     Nyitnak a boltok.

Zsibong a tér.

Az ember boldog.

Egyszerűen azért,

mert érzi: él.

De újsággal kezedben,

uzsonnával zsebedben,

eszedbe jut: ma szombat,

s szép napjaid loholnak,

s elébed réved:

éppígy futnak az évek…

Csak fussanak!

Utánunk hadd szaladjanak!

A hétvég:

egy szépség.

Ez tündököl az arcokon,

ezt kürtölik oly harsogón

az ég acélos trombitái,

csak erről tudnak harsonázni.

                     Ó, édes tej, vidámság,

szájon csókolsz, hadd lássák

a bánat baglyai,

hogy szétfeslett már a sötét,

s mint szállnak szerteszét

vak vádjuk gyapjai.

                     Ó, reggelek,

diadalmenetek!

Mégy, mégy, nézed az utcát,

egy hirdetést sietve futsz át,

és észre sem veszed talán, te álmos,

hogy egyszer csak a város,

mint jégpáncélját feltörő folyó, megárad,

s az ember-patakok hogy nyargalásznak,

futnak együvé hirtelen

a kő-nyugalmú széleken.

Úszol, úszol, megmerülsz lágyan

a jókedv sodró áramában,

és szállsz és szállsz, oly könnyedén,

akár a szép remény,

amely a gondok füstjei felett

csillogó sárkányként lebeg.

 

 

A tengerész és a halál, 1960 [32-34.]