Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44387

Márki Zoltán

 

 

SOROK A NAGYVÁROSRÓL

 

Kőrengeteg, titánok nyughelye, te kedves,

sok ágadon zászlóid ponyva-lombja verdes,

fény-fecske ül fémet levélző tornyod gömbjén,

füstöt lehelsz, de illatos vagy, mint a tömjén.

Tetők nyújtózkodnak friss reggeled lehében,

az ablakok üveg-szirma kinyílik kéken,

szemérmesek a bokrok, zöld szoknyákba bújnak,

nyiratkozik a park, munkálnak olló-ujjak.

Szellőzik a vas-gallyakból font fészek-balkon,

páráll a tó, szobrok mossák arcuk a parton,

terek tisztásain buszok: rőt elefántok

nyelik ormányukkal a benzint, oly falánkok.

Csoszog a villamos-teve a sínek hosszán,

villany-hajcsár csücsül púpján, akár egy ozmán,

autók párduc-hada, dühös antenna-farkkal,

sarkok tilos-bozótja mellől messzenyargal.

Ó, házsorok, ó, tégla-sejtű fal-platánok,

meleg-hidegvizes hajszálerek, liánok,

hő fűtőtestek halk hűsége, forró gőzök,

rabságba ejtett vad, csövekben őrzött ősköd!

Megálló: aszfalt-gyep, utak: beton csapások,

szökőkutak: hajló fűzfák, víz-suttogások,

piac: talányos kúpok, boltok: áru-tömlők,

zugok: kufár szavak, a mélyből halkan ömlők.

 

Ezt érzem mindig itt: a mozgást, nyüzsgést, lármát,

a gond sovány nyakán a jókedv súlyos jármát,

egy csattogás, egy hang-üzem az utca-erdő,

midőn a nap, a lángoló oroszlán, feljő.

Szeretlek, zsúfolt egyszerűség, roppant város,

te gép-világ, kerék-lábon iramló táltos,

vágyak sátra, a föld arcán a munka csókja,

belőled lélegzem, kenyér vagy, szépség, nóta.

Te szoktattál a csendhez és a harsogáshoz,

a nappalod s az éjszakád is száz csodát hoz,

barlanglakók sejtése öltött testet benned,

itt lángolnak a forradalmak és szerelmek.

Te: ész-mestermű, tárgyak lázas vallomása,

a természet remeklő újjáalkotása,

hatalmas, szolga is, urad az ember-isten,

s halandók tartanak teremtő kezeikben.

 

 

A tengerész és a halál, 1960 [30-31.]