Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44385

Márki Zoltán

 

 

TAVASZ

 

A csönd-mély szó, midőn gyors óra

            vet árnyhadat a hóra,

            a hosszú-hosszú perc,

            míg megölelsz,

ha azt mondod: forradalom,

            súgod: szeretlek,

zöld fénycsík a hegyoldalon,

fehér robbanása a kertnek,

csillagzó jég, kék olvadás, a

            felhők futása,

a csók, mely csukott szemhéj,

vad láng, amely szívedben nem fér,

            a lankadásban boldog,

            válladra hajló homlok;

minden, minden, a dal, a nesz,

            ha fölnevetsz,

ha elhallgatsz, mert gondba estél,

szikrázó nap-öröm, meleg szél,

            mókus riadt szökése,

            mit gyermek vesz csak észre,

            a délben ringó

            ágak hegyén a rügy,

            titkokkal bomló bimbó,

            a kósza fütty,

a reggel, mely munkába megy

mészillatú házak között,

hogy nincsen benned semmi félsz,

a béke, az új díszbe öltözött

            világ, a sors, a kegy,

            hogy vagy, hogy élsz:

minden, minden, minden tavasz most,

az álom, mit a gondolat hoz,

a gondolat, amit az álom

szór szerteszét a tájon,

            a hűs lehű

            hajnal, a fű,

            amely borzongva nő,

            a röppenő idő,

            hűség nyugalma,

mint édes ízzel megtelt alma,

            kenyér, sugár, méz

            s a vágy, hogy rámnézz.

 

 

A tengerész és a halál, 1960 [9-10.]