Marconnay Tibor

 

 

ELREPÜLŐ FECSKÉK

 

Vadszőlőnk lombjait alig pingálta még át

Borvörösre a Nap; s már bágyadt-sugarú,

Brekegnek még a tó iszapja közt a békák,

De kémlel délfelé a fecskénk. Szomorú

 

Rózsánk hullatja dús szirmát s már csaknem némák

Lugasaink, habár hűs szél csak néha fú,

Rétünkről púpozott szekerek hoznak szénát,

Csalit tarkul, s avar, erdőnkben nyög a bú; –

 

S bár ma a ragyogás aranyló lám – acélkék

Fiókák, libbenők, – isszák a honi fényt még; –

Surrannak; – s indító révük egy dróthuzal.

 

Gyűlés. Szívük csupa kalandvágy és reménység…

Tornyok maradnak el… Csivogás: – szál a Dal; –

Mind készek hogy a Vágy óceánját elérjék.

 

 

Sugaras őszi nap, 1934 [36.]