Marconnay Tibor

 

 

FALUSI ALKONY

 

Jegenyék álmos délcegen állnak őrt a határban

s beljebb borús, karcsú fenyők nyúlnak az ég felé.

Az ég minden perccel sötétebb,

halkabban duruzsol a munka,

az árny a lombról lágyan hullva

a földön szélesebbre éled.

 

Gőzgépből gyéren göngyölög

a füst s a fehér fal fakó,

már szürkületbe olvadó

a ház, a kert, s a barna rög.

 

Kunyhóik előtt csendben ülnek

az asszonyok: az alkony árnya

hull egy-egy szoptató anyára

s a tárgyak lassan elmerülnek.

 

Halkan kúszó és áradó

sötétben egy kuvasz vigyáz,

míg láthatatlan leng a láz

hol békadaltól zeng a tó.

Borús imádkozó fenyők nyúlnak az ég felé

s jegenyék álmos délcegen állnak őrt a határban.

 

 

Nyugat, 1921. 19. szám (Rupprecht Tibor néven)