Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44355

Marconnay Tibor

 

 

CSILLAG, HOLD ÉS NAP

 

Szendergés lehelete leng a dús koronájú pompázó kerteken

s én virágfüzéres erkélyről nézek a néma sötétbe:

testvéreim a buja füvek halkan szövik nótáikat nekem.

 

A méla hold áttörve ködön s felhő-foszlányokon fölöttem ellebeg

s a csillagok csodálatos rendezett sorban törnek a zenit felé...

Mily jó az ős székely Csaba útjáról szóló igazság: folyton figyel rám

s a fenségesen méla ködbe tűnt világegyetem simogatja szívemet.

 

Úgy-e, én vagyok a jövő csillaga, melyen majd egykor Csaba király átlobog?

Úgy-e, én vagyok a gyökérből virulásba táruló ígéret láncszeme?

Szép és szent remény szárnya lendíti szívemet az égkupolához,

de én vagyok a múltak holdja is és bennem fájnak a fátyolos könnyek

s nehéz siralmaim súlyával kell, hogy sorsom márvány ölébe repüljek!

 

El nem múló dicsőség gyötrelmes gyönyöre ég a húsomban

de kell, hogy acélosan győzze a lélek a halálos gyengeséget.

Íme a sötétkék kristálykupola mint izzásban megtisztult üveg

gigász-békéjével ráborul nyugtalankodó testem atomjaira

és nehéz lelkem borús sóhajait csitítja a Mestermű,

melynek józan homlokáról biztatón pattognak a szent tüzek,

s e csillagok szikrái ujjongva üdítik a földi rokont.

 

Szendergés lehelete leng a dús-koronájú pompázó kerteken

s én virágfüzéres erkélyről nézek a néma sötétbe:

testvéreim a buja füvek halkan szövik nótáikat nekem,

s a világ zsongó zenével történik és az éjben sincs megállás,

de ég és föld kellett: kipattantani a nagy jövő terebélyes dönthetetlen törzsét.

Íme, az előttem gyönyörben szunnyadó vak világ szerelmeskedései

s a magam által behabzsolt mámorok csorduló gyümölcse

s régmúlt szüretek bacchusi tobzódásai támogatják tomboló igazamat.

 

Mindenből öröm csordul s parancsom, hogy buzdítsak és szítsak föl minden örömöt,

a minden örömét és a legölelőbb mozdulat valóságát...

Mindenkit az öröm hatalmas horizontjára parittyázok szavaimmal,

hogy mikor majd a véremben megindult jelen napja kibukkan,

áthatolhassak minden homályon értelmes sugarát osztva.

 

 

Nyugat, 1921. 19. szám (Rupprecht Tibor néven)