Márai Sándor

 

 

AZ ÉGEN FÖNN MEGÁLL A HOLD

 

Az est, a rest festő korommal

átfesti mind

amit nappal megrajzolt renyhe gonddal.

 

A rét ezüst tó, mély, a sodra fojt,

csak ennyi volt:

jártunk a nád közt és a szél dalolt.

 

Sok ablakon benéztem érted én,

nyisd a szemed,

mert vak szemem nem érte még a fény.

 

Sok éjszakába hívtam a neved,

hallgatni jó,

nézd, sétál a hold a világ felett.

 

Az égen akkor fönn megáll a hold,

csak ennyi volt:

Fejem fejedre lassan ráhajolt.

 

 

Halotti beszéd, 1918. október 9. [269.]