Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44331

Mandics György

 

 

TÉRMETSZET

 

Kihúzok egy fiókot, belenyúlok, és tapogatózással keresek egy ollót. Hirtelen úgy érzem, hogy pontosan ez,

pontosan így, pontosan itt már megtörtént velem. Nem tudom, mikor. Valamikor.    Mérei F. – V. Binét A.

 

Keresgélek önmagamban

mint folyófenéken –

Visszafojtott lélegzettel

merülök le mélyen –

Mintha itt már jártam volna

nem-tudom koromban –

Szétosztódom kontinensnek

sűrűsödöm pontba –

Hallgatózom – buborék száll

Nincs kiterjedésem –

Elvágtam a köldökzsinórt

Úszom a nincs-térben –

Érzik nyelvemen az idő-

erek vérsavója –

és elúszik lapáttalan

Ozirisz hajója –

Mint a raszterkép pontokból áll

össze ami szétment –

mégis dagad egyre jobban

nő emlékezésem –

Mint akin az elmebaj

vett tartós hatalmat

látom lüktetéseit

a csillag-anyagnak –

a Lét minden Ciklusát s a

Világkezdő Káoszt –

az Aranyfejű sáskát s az

árt mely fulladást hoz

a Nap végső perceit míg

kollapszusban robban

és az élet szertefutó

magvát érc-tokokban –

És tátogott és verdesett

mint fürjfiók kezemben

e Jelenési látomás

egyre sebesebben

míg megláttam azt az apró

vérrögöt alattam

mely úgy ötven év felé majd

megszorul agyamban –

és rám szökött a félelem

mely erre várt lesben

és széthullt az emlék-köd és

újra testre leltem –

Feküdtem az ágyamon sár-

hideg verítékben

tapintottam hallottam és

megdöbbenve néztem

hogyan indul el az idő

megy anizotrópon:

múltirányban fehéredő

kis hajszálrugókon – –

 

 

A megmérő idő [320-321.]