Makay Ida

 

 

LÁZADÁS

 

Mint a bevégzett mű és mint a holtak,

olyan lezárt és teljes most a táj,

a dombsor lánca nyugodt-ívű mondat,

amit a fáknak karcsú jele zár.

A színek lázas jelzői lobognak:

végleges, biztos megfogalmazás;

mímelt tudása célnak és az oknak,

törvény ellen törvénnyel lázadás;

ahogy az ég szigorú gömbje zárul

mindenre körben, s mindent összefoglal;

tagadva: a határtalanba tágul,

s már eszelősen, egyre konokabban

akar formát az áradó tenyészet

az oldó végtelennel perlekedve;

ahol a formák káosszá enyésznek,

s nincs kezdet, amely folytatás ne lenne.

Reménytelen-szép dac a földön, égen,

mindig újuló embersorsunk mása:

az izzó kényszer, hogy felelni kell

minden miértre, bár – tudjuk – a válasz

belévesz új kérdések áramába.

 

 

Mindörökké, 1973 [16.]