Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44273

Majtényi Erik

 

 

FÁRADT KEZED AZ ASZTALON

 

Fáradt kezed az asztalon –

oly rezzenetlen, hűvös nyugtot ad:

lágy ráncaiból patakzik a csönd,

s árnyékától a fal világosabb.

Fáradt kezed az asztalon –

mennyit tett-vett, loholt a kötelesség

cselédjeként, amíg kissé riadtan,

kissé kifúltan elérte az estét!

S fáradt kezed az asztalon

most kérdőjellé horgad. Mit feleljek,

ha minden válasz visszás és fonák?

A hálát emlegessem? A szerelmet?

Fáradt kezed az asztalon

ismét csak terhekkel tetézve

kérlelhetem – kegyetlen kérelem –

új áldozatra, szolgálat-tevésre:

Légy, aki vagy, és soha meg ne változz!

Magadhoz légy hű – a teherbíráshoz!

Markolj belém, rázz föl, de el ne engedj:

a szorításod kell, nem a kegyelmed!

Az áram másik pólusa – anélkül

a görcsös gond mosollyá sose békül.

A tétova gyöngédség, amely olykor

feloldott, ritka ötpercekbe torkoll,

hogy meglássam bennük, mint sötétkamra

tótágast álló, tűnő képeit,

szigorún titkolt szenvedélyeid,

s hogy tudjam akkor: sohasem hagysz magamra.

 

 

Arany és kék szavakkal [86.]