Majtényi Erik
ZÁRSZÁMADÁS
Zárszámadás. Ím, latba most kell vetnem,
hogy kit s hogy milyen igazul szerettem.
S hogy mért éppen most? Nos, mért éppen máskor?
Ködpásztor jődögél a hegy csúcsáról,
s árnyból faragott fütykösét suhogva
méri párákból mintázott juhokra.
Egyszóval ősz van ismét. Tolvaj esték
lopják vénülő nappalok ezüstjét.
Későre jár. Nehéz lesz megkeresnem
valamit, amit sohasem kerestem.
Hegyek alatt és síneknek fölötte
próbálkozom öltözni a közönybe.
Valami nékem adatott. S most félek,
hogy valaki valamit visszakérhet.
Szerettem-e? Oly biztos, hogy szerettem,
mint amilyen biztos, hogy nem szerettem.
S balog az óhaj, hogy aki virágzón
jött hozzám s elhervadott, megbocsásson.
Szép áltatást eszeltem ki magamnak,
mondtam: szavamra valaki tán hallgat,
s tenyerébe merít e verssorokból
bódító italt, s olykor reám gondol,
s így végtelenné tágul, ami véges,
s tudom, hogy ez kevés az üdvösséghez.
A megmérő idő [435-436.]