Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44270

Majtényi Erik

 

 

RÉGI UDVAROK

 

Régi udvarok, oleánderek,

porolóra csimpaszkodó gyerek,

homorúvá koptatott küszöbök,

rongyba bugyolált vezeték csöpög.

 

Kint tavaszodik már, bent még a fáradt,

megrokkant szélben fehérnemű szárad,

kint háború dúlt és békét kötöttek,

bent a rézcsapok egyhangún csöpögtek.

 

Odabent senki nem öregszik,

csupán öreg. A hátsó, fonnyadt kertig

elcsoszog még, nem is tudja, miért,

elfelejti, mire odáig ér.

 

Fojtott krákogás, mosdik valaki,

a teli lavórt most loccsantja ki,

hólyagosan, kéken kúszik a lé

kövek között a lefolyó felé.

 

Este irigyen lesik a sötét

árnyak az ajtó fényes négyszögét,

borzong a körte, ha utolsót rebben,

mint aki nem hisz újabb reggelekben.

 

Akit itt sivár magánya kötöz le,

s bugyolálja lusta lármába, csöndbe,

idő múltán már az unalmát félti,

és az utcára vasárnap sem lép ki.

 

 

Legszebb versei [53-54.]