Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.13 0 0 44265

Majtényi Erik

 

 

VIRÁGÉNEK

 

Megyek utánad,

jössz utánam,

csupasz a vállad,

csupasz a vállam,

s akar a bőrre

tapadó inget,

cipeljük pőre

kétségeinket,

meg azt a terhes,

meg azt az áldott,

azt a keserves

bizonyosságot.

 

Szándékot szándék

félve kerülget,

karjatárt árnyék

lopva feszül meg,

szólsz botladozva,

szólok dadogva,

s legyűrnek félszeg,

didergő félszek.

 

Szempillád néha

nyugtalan rebben,

mint lüktetés a

kötözött sebben,

s szavunk a semmi

rácsához koccan

kétemeletnyi

hűvös magosban.

Valami lomha

időtlenség

süketen kongja

ideges csendjét,

a ebből a csendből,

ösztönünk börtön-

odvából feltör,

feltör dübörgőn

az a parázsló,

magát veszejtő,

meg nem bocsátó,

el nem eresztő,

eszelős, fojtott

kényszerűség,

vérünkbe oltott

védtelen hűség,

az a sikoltó,

láncokat oldó,

borzongó óhaj,

sunyi, kegyetlen,

emberi szóval

nevezhetetlen,

amitől félsz, és

amitől félek,

amiért élsz, és

amiért élek.

 

 

111 vers a szere-

lemről [50-51.]