Magyari Lajos
SZÜLŐFÖLD, ÚJRA
A szülőföld – „az ereimből
kifutó patakok, folyók sodra…”
A szülőföld – „a lélegzetemből vett
lélegzése a földnek…”
A szülőföld?
Csíkország szigorú, pontos, fenyves-övezte,
emberlakta földje, egy darab a Földből.
A szülőföld?
Keresztúr nyerges dombjai, miket
meg nem érthet bármi idegen tekintet.
A szülőföld?
Udvarhely szelíd lankái, a jó szavak,
mik elkeverednek lassan bennem az idővel.
A szülőföld?
Gyergyó kegyetlen, villogó telei –
azt is elbirja, aki ember.
A szülőföld?
Háromszék hősivé magasztalt földje.
Áron vérével bepermetezett televény.
(Mi mástól teremne jó búza ezen a földön?)
A szülőföld?
Ereimből indulnak a folyók,
a völgyek – homlokom mélyülő ráncai.
A szülőföld?
Öncsalás, hazugság, gyönyörű mámor –
de nincs ennél igazabb igazság nekem.
Erdélyi költők antológiája [357.]