Magyari Lajos

 

 

JÖHET, ANYÁM…

 

Jöhet, anyám, már minden életemben,

bomló sejtekkel töltöm be földi sorsom;

érc egek kései villannak felettem…

A csoda megtörtént mégis: elkezdődtem,

és immár örökkön folytatódom.

 

Kezed kenyér ízével szenteli számat,

ajkadról lelkembe zendül a nyelv zenéje,

szemed a jóság ágát növeszti bennem;

megtöretett tested lelkesít, hogy soha,

mégse hulljak térdre.

 

Jöhet, anyám, már minden életemben:

negyven tavaszról-őszről készül a leltár,

én, öledbe-hajló, tőled-messzejáró,

bűneim levetem

a szemed, a szemed sugaránál.

 

 

A megmérő idő [56.]