Magyari Barna

 

 

ÉGETNEK A SZAVAK

 

minden artériám feszített kötél

rajtuk a szenvedélyt szőnyegként vered

te ott írsz én itt égetnek a szavak

az ábrándozás is nagyszerű veled

 

tőled magamig hordom az életet

lelkembe tekerem ami törékeny

ezernyi csókot álmodik ajkam de

hány öröm fér el egy emberi génen

 

arcod mellé arcomat szíved mellé

szívem – így rakja ki a gyönyör magát

s mert most messze vagy közös takarónknak

betűcérnájával varrom az éjszakát