Magyar László András

 

 

ZAVAR

 

Itt megzavar, ami van,

mert ami van, nyugtalan,

változóban változatlan hogy is élne boldogan?

 

Úgy tudom, csak egy az Út,

az is végtelenbe fut,

meg nem rövidíti hosszát sem lépcső, sem alagút.

 

Hogyha látnék, vak vagyok,

körülvesz az állapot –

mért hiszem, hogy van, mi rajta változatlan átragyog?

 

 

Idill [27.]