Hamár tanár-ok & ½-re hallás…

 

Énekóra alsó tagozat (II.C). Énektanár bevonszoltatta monarchiából maradt nyiszlett harmóniumát és azon nyekeregetette az osztály éneklését kísérő dallamot.

 

Az éneklésről az volt a véleményem, hogy az beszédre hasonlító hangadás, a szövegeknek nincs értelme.

 

               [késöbb is énekeltem Paul Anka szerelmetes könyörgését, hogyaszongya:

 

                                     Occsóher omá sóder                     (Put your head on my shoulder)

                                    Iszper immár irj BÉBIII                  (Whisper in my ear baby)]

 

 

No de mi akkor még mást énekeltünk:

Ingyombingyom táliber tutáliber máliber;

Éliás, Tóbiás egy tál dödölle;

Zsip-zsup kenderzsup;

Ciprusi mentén kajtaji rózsa és a többi kiszera mévag.

 

Még a mozgalmi dalokat is lelkesen kornyikáltam, hangom elvegyült az osztálytársaim dalárdájával, a harmónium zümmögésével

ergo

meg voltam győződve, hogy a dalom – olykor majdnem értelmes szavakat nyomokban tartalmazóan – korrekt.

 

Ám jött a torokszorongató, szóló feleltetés (kórus támogatást mellőzve), rámkerült a sor és belevágtam:

 

Új csüszkooó szita tő kéty ugat...

 

A második sor trallalája elött, énektanár kedvenc pedagógiai eszközétől, a hatalmas pofontól,

szó bennszakadt, hang fennakadt...,

 

énektanár – rendszerhű arcszínnel – fortissimo közölte intím éritése jogosságát,

 

melyből annyit értettem, hogy

HA PIMASZKODOM, MEGBUKTAT, ÖRÖKRE KIRÚGAT A VILÁG ÖSSZES ISKOLÁJÁBÓL, KITÉPI HAJAM, KITAPOSSA BELEM ÉS NE LÁSSON TÖBBÉ!!!;

... szinte már dalszövegként hatott zsenge dobhártyámra az ígéretek és kívánságok e marcona medley-e.

 

Kérdőjellé görbülve, hulló könnyek záporán át, nem is fogtam fel mi halálos bűnt követtem el.

 

 

A mozgalmi dal első sora – mellyel felelésként kellet volna szerepelnem – hat szavából max kettő volt hétéves szókincsemben.

 

Új, az egyik ismert szó – biztonságos entré, majd

 

             szédületes távolságban szárnyalt,

             a haladóan intellektuális magaslatok felett

             egy tömör vas-és-acél-országa metafora;

 

a szita-szita péntekből ismerős volt a folytatás a béketáborban sarjadó pocedlista-palántának;

 

jött megint egy „ingyom-bingyom”;

 

s a pattogó dallamhoz illett az ugat...

 

 

Vajh mi lehetett ez?

 

 

 

***

 

 

 

Amit előadni véltem volt:

 

„Új tűzkohót szít a tőkés nyugat...”

 

 

–      Hát van ennek értelme?