Ma voltunk Thessalonikiben.. háát.. kb 1.5 - 2 órát bírtuk, aztán kimenekültünk... Valaki írta pár napja, hogy Athén koszos. Nos hát Athén (legalábbis amit én láttam belőle) lópikula ehhez képest. Ahogy kiszálltunk büdös volt, a közlekedés kaotikus, stbstb. Ráadásul a piac is zárva volt, pedig a google szerint 13.30 körülig nyitva van, és dél körül voltunk. Egy pasi valami olyat magyarázott, hogy 2-kor nyit? Nagy volt a hangzavar, fura volt, nem értettem. Pár dolgot megnéztünk, meg lesétáltunk a partra + Arisztotelész térre, ennyi.
Az autópálya jó volt, bár mindkét fizetőkapunál kellett picit várni, nem a megszokott 1-2 autó, de azért 10 kocsin belül volt mindkét irányban mindkét kapu. Thesszaloniki felé ki volt írva, hogy mától 15-éig kamionoknak tilos a használat, amit nem is értettem - egyrészt mert tele volt kamionnal, másrészt egy egész hétig? :O
Katana: bármilyen 12-es számos Ouzo jó? Láttam ma többfélét is (a legjobban valami sárga, dobozos tetszett, de még az is ittis csak 13 euro körül volt).
Tsipouro-ból Apostolaki-t kerestem volna, de azt nem találtam, így majd azt is a DFS-ben. Ma valahogy semmiből nem volt semmi, haza is jöttünk :D Oliva is csak ilyen béna alap üvegben, majd később nézgelődök még.
Valaki nem tudja esetleg Platamonas-ban mikor van piac? Azt olvastam, szerda-szombat, de most már nem vagyok benne biztos, hogy mikor kell odamennem az adott napon, hogy nyitva találjam reggel vagy du :) Holnap átruccannánk pedig, és utána útba ejtenénk Palaios Panteleimonas-t is.