Sajnos a negatív élmények is tudnak emlékezetesek lenni - ezt próbáltam sugallni az idézőjellel. Schulze az egyetlen olyan sztár-fellépő volt a fesztivál története során, amit közös megegyezéssel menet közben otthagyott kis csapatunk. Csak az maradt meg bennem, ahogy a nagy színpadon egyetlen ember tekergeti a potmétereit és ide-oda gurul székével a kütyüi között - én meg már hosszú ideje csak arra várok, hogy a prüttyögő-bugyborékoló hangmasszából majd kibontakozik valami, amire rá tudok csatlakozni.

Aztán egyszer csak elfogyott a türelem...

Pedig alapból semmi bajom az elektronikus alapú zenével - ha az kellően izgalmas, eredeti, és nem öncélú. Azt meg végképp nem tudom megérteni, ha egy előadó az önmegvalósítást tűzi ki célul maga előtt - miközben ott van több ezer néző, akik mégiscsak szórakozni jöttek, legtöbbször abban a reményben, hogy felidézhetnek valamit a koncerten abból, ami az adott előadót ismertté tette.

2008-ban egyértelműen Hodgson volt a csúcs. Nekem úgy rémlik: épp azért kezdte el azt a számot, mert többen is bekiabálták neki a címét, amikor eleredt az eső. Még mondta is: igen, van ilyen dalom. Aztán belevágott...

Azt a pillanatot én is gyakran felidézem :-)