Éld e napot hát

_{Lekció: Mát 11,15-27
Textus: Zsolt 143,8}

„Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hisz benned bízom! Ismertesd meg velem, mely úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem!”

 
------------------

Igehirdetés

Újév reggelén egy egész hosszú esztendő nyílik meg előttünk. Az év többi napján nem szoktunk arra gondolni, vagy nagyon ritkán, mi minden is történhet majd velünk egy év alatt, de esztendő első napján igen. Betelt az év, ami mögöttünk van, olyan már, mint egy beírt füzet, nincs benne hely többé egyetlen újabb betűnek sem, ez olyan lett, amilyen lett – de itt van előttünk egy másik füzet tiszta, fehér lapokkal, 365 üres oldallal, egy egész, hosszú esztendő formájában.

Mégis olyan ige szólongat bennünket ezen a napon, amely egyetlen nap, éspedig a mai nap megbecsülésére biztat. „Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem!” Mi, akik szeretünk távlatokban látni és terveket kovácsolni, s akkor érezzük jól magunkat, ha kezdenek valóra válni, amiket a fejünkben forgattunk, most ezen gondolkodhatunk, milyen nagy érték is a jelen, a mai nap. Nincs is nekünk igazából más kincsünk, hiszen a múlt már elsuhant, nincs itt többé, a jövő pedig még nem érkezett meg, csak álom vagy éppen aggódás bennünk – de a jelen egészen a miénk, ezt nekünk adta az Örökkévaló, és ezért ezt nagyon meg kell becsülni.

Érdekes módon a Bibliának külön szava van a telő-múló időre, amit valamikor a nap járásával, vagy akinek akadt ilyen, homokórával mértek – meg arra a pillanatra, amit fel lehet, és fel is érdemes fedezni, mert lehetőség rejlik benne. Az egyik közömbösen múlik, a másik pedig olyasmi, amiben felragyog az élet szépsége, megtetszik benne a visszahozhatatlan, az embervoltunk értelme. Sokan ismerik az antikvitásból a nevezetes „carpe diem” jelszavát. Ragadd meg a napot, így lehet fordítani a Horatiustól származó latin mondatot, amit rendszerint kifordítva, abban az értelemben idéznek, hogy milyen sok csúnya ember van, aki csak a mának él – bezzeg a komoly lények felelősen terveznek, és mindig megvonják maguktól a pillanat kínálta örömöket. Pedig a római költő nem a hedonizmust tanította, csak annyit mondott, hogy meg kell becsülni a mát, mert ez a miénk. Így szól az eredeti mondata:
 

„Légy bölcs, szűrd le a bort, s nyesegess meg rövid utadon

minden hosszú reményt. Míg fecsegünk, lám az irigy idő

elszáll. Éld e napot hát, s a ködös holnapiban ne bízz!”

Igen, így értve a „carpe diem” már cseppet sem az élvezetek hajszolásának jelszava, hanem a jelen értékének nagyon szép és fontos felmutatása, ami egyébként egészen egybecseng a bibliai kairosz szóval, vagyis a lehetőséggel teli pillanat felismerésével és annak megbecsülésével. Jézus is ezt kéri számon korabeli honfitársain: eljött Keresztelő János, az aszkéta, aki nem eszik és nem iszik – nem ismertétek fel, pedig akkor igazán megtérhettetek volna. Eljött az Emberfia Jézus, aki eszik és iszik, ő sem kellett. És idézi a korabeli kiszámolós éneket, amit a gyerekek a piacon skandáltak akkoriban: “Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok, siratót énekeltünk, és nem gyászoltatok!” (Mát 11,16-21) Vagyis, akinek rinocérosz-bőr van a lelkén, annak semmi nem elég jó arra, hogy végre megjobbítsa útjait és megtérjen.

Az ilyen rendkívüli pillanat, amikor egy naptári év elkezdődik, mindig lehetőséggel van teli. A zsidó hit szerint újévkor, amit ők szeptemberben ünnepelnek, kinyílik a sors, és tíz napig lehet rajta változtatni. Akinek ez nem elég, hogy elgondolkodjon élete dolgai és újrafogalmazza önmagát, annak számára – ennek elteltével – megint bezárul a sors, és egy egész esztendőre marad minden a régiben. A mi mai igénkben a zsoltáros azért fohászkodik, hogy „Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom!” – mert valóban minden reggel újrakezdődik az élet, és aki ezt nem látja meg, nem akarja új napját a lehető legjobb tartalommal megtölteni, azon tényleg nem lehet segíteni.

„Éld e napot hát” – igen, ebben az értelemben, hogy megbecsülöd a drága jelent, nem fecséreled fecsegéssel, amint Horatius is figyelmeztet rá. De hát miért is olyan drága a most, a mai nap, és főleg egy esztendő első napja? Minden bizonnyal azért, mert az idő múlásával minden egyes napon újabb és újabb sorslehetőségek bukkanhatnak fel számunkra. Van olyan, hogy hetekig nem történik lényeges, aztán egyetlen napon három-négy irányba is fordulhat az élet távlata aszerint, hogy okosan vagy ostobán viseljük magunkat. Néha egészen apró dolgokon sok múlik, kimondott szavakon, elmulasztott lehetőségeken; máskor meg évekig kell megdolgozni egyetlen előre tett lépésért. Kiismerhetetlen az élet, és éppen ezért olyan szép. De annyi bizonyos, hogy a számtalan felmerülő sorslehetőség közül egy párat ma igénk különösen is figyelmünkbe ajánl.

Első mindjárt Isten hűségének megpillantása, mondjuk így, az ő hűségének szemlélése, s a mi folyton változó, hullámzó és önmagában megbízhatatlan életünk biztos sarokpontjává tétele. „Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom!” Igen, ezt valóban hallanunk kell minden reggel, erre gondolnunk kell minden napon sokszor, mert ha nem ez adja életünk stabilitását, akkor lelki értelemben nagy veszélyben vagyunk. Ráépítjük életünket mulandó dolgokra; néha egymásra, néha meg ügyekre, amikért nagyon lelkesedünk – aztán fordul egyet velünk a világ, és ott vagyunk kifosztottan, semmi nélkül. Pedig csak annyit történt, hogy elfelejtkeztünk Isten hűségéről. A mai nap igazi értékét az adja, hogy megtelhet a szívünk hálával: ő nem hagyott cserben, velünk jött, előttünk járt minden próbatételben, éspedig egészen a keresztig; s a halálon át sem hagy magunkra, annak a végső nagy terhét is levette rólunk.

Fedezzük fel újév reggelén, mert most ő maga mondja nekünk, nem pedig csupán az igehirdető, hogy ő hűséges hozzánk – éspedig azért, mert fontosak vagyunk neki. Annyira, hogy semmit nem akar megvonni tőlünk, mindent nekünk ad. Ahogy az apostol mondja: „Minden a tiétek. Akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár világ, akár élet, akár halál, akár jelenvalók, akár következendők, minden a tiétek. Ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené.” (1Kor 3,21-23)

A karácsonyt sokan azért szeretik, mert lélekben visszavisz a gyermekkorba, ami olyan jó és biztonságos világ. Ma még ennél is sokkal mélyebbre hajózhatunk azonban, egészen az igazi alapig, Isten változatlan hűségéig, ami – ha komolyan vesszük – beleépülhet a gondolkodásunkba, átalakíthatja a személyiségünket, elveheti a szorongásaikat, mert nem csak a mi lelkünknek, hanem az egész világegyetemnek is egyetlen biztos, meg nem rendülő pontja. Lám csak, hát azért érték a jelen, a mai nap, a most, azért kell meghallanunk, hogy „Éld e napot hát” – mert a mai nap és 2014 minden további napja is megtelhet Istenünk hűségével. „Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom!”

Aztán visszahozhatatlanul nagy érték a mai nap számára, hogy megtelve ezzel a hűséggel már ki tudunk lépni szellemi merevségünkből, megcsontosodott gondolatainkból, megszokott félelmeinkből, és megint újra képesek leszünk tanulni. „Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem!” – igen, Isten akaratát mindig újra tanulnunk kell!

Egész életünk sikere is azon múlik, mennyire vagyunk képesek értelmünk és érzelmeink terén befogadó, feldolgozni tudó, változni képes emberi lények maradni. Szomorú látni, hányan válnak az idők során önmaguk karikatúrájává – olyan bábbá, amelyik már csak saját maga képmása, semmi más, s nem hordozza többé Isten képmását, amire pedig teremtetett. Amikor Berzsenyi azt mondja, „Mi a magyar most? Rút sybarita váz” – akkor nem csak a Szibár város közmondásosan élvhajhász lakosaira célzott, hanem arra is, hogy képtelenek változni, nem tanulnak semmit, a létezésük olyan, mint a rovar váza, merev és megváltoztathatatlan, nincs benne élet és hajlékonyság. Rút sybarita váz – ennél azért jó lenne valami többnek lenni… Tanulni azért nem szeretünk, mert fájdalommal jár, kikezdi a megszokásainkat, újat hoz, szorgalom is kell hozzá, állhatatosság, helytállás. Pedig a modern világ pontosan arról szól, hogy azok a nemzetek viszik valamire, melyek odafigyelnek más nemzetek eredményeire, módszereire – és képesek változtatni szokásaikon. Az igazán nagy művészek is abban mutatnak példát, hogy késő öregkorukig képesek megújulni, új utakat keresni, csiszolni és tökéletesíteni, amit pedig már régen tudnak és kitűnően alkalmaznak. „Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem!” Hát ezzel a képességgel, ennek újra felfedezésével is megtelhet e mai nap, a “most”, az újév napja. Nagy előnyben vannak, akik Isten hűségével mindig újra megtöltekeznek, mert van egy biztos pont az életükben, a lelkükben -így nem félnek régi dolgokat odahagyni, s újakkal megtöltekezni.

Végül még egy nagyszerű többlet, amivel a “most”, a mai nap megtelhet: ez annak felismerése, hogy a jó dolgok, a pozitívumok, az ajándékok is indíthatnak valakit megtérésre! Izrael hitének eredete nem egy szigorú és büntető Isten megismeréséből fakadt, amivé ez utóbb sok helyen, különböző vallási irányzatokban züllött, hanem az ajándékozó és szabadító Isten megismeréséből. Ők a Vörös tengeren száraz lábbal átkelve ismerték meg azt, aki ad, és aki szabadít. Jézus szavai is ebbe az irányba mutatnak: Jaj neked Korazin és jaj neked Betsaida! Ha Tíruszban és Szidónban történtek volna ilyen csodák – vagyis a a pogányok városaiban – ott régen megemberelték volna magukat, és megtértek volna. Mennyi csodára és gyógyulásra van szükségetek ahhoz, hogy Istenhez térjetek? Mennyi ajándék kell ahhoz, hogy rádöbbenjetek, át kell gondolni életeteket, s mindent újra kell kezdeni?

Éld e napot hát – ez a nagyszerű mondat erre is megtaníthat: észrevenni a sok jót, amit kaptunk, és válaszul megemberelni magunkat. Nemrégiben ünnepelte egy négytagú család a szülők húsz éves házassági évfordulóját, és mivel nagyon hálásak voltak Istennek, hogy megtartotta őket szeretetben és egészségben egymásnak, elosztották a húszat néggyel, amennyien ők vannak, és az így kijött öttel kezdődő számú adományt tettek Isten dicsőségére. És  boldogok voltak, hogy adhattak.

Éld e napot hát – jelentse ez mindnyájunknak ma azt, hogy megtöltjük a szívünket Isten hűségével, változatlan és jóságos szeretetével. Aztán jelentse azt is, hogy újra tanulóképessé válunk, fogékonnyá, változni tudó emberekké. Végül pedig ne várjuk meg a próbákat, a nem-szeretem napokat, a keserűség óráit – hanem a kapott sok jóért változtassuk meg életünket! Talán a sors ma, újév reggelén mintha valóban “nyitva volna”, mintegy várva döntéseinket. Éljünk vele, amíg ismét be nem zárul – mert akkor marad minden a régiben! Ámen.

 

---------------------------


_{/dr. P.Tóth Béla/}