Nekem is pont az jutott eszembe, talán nem véletlenül.

De ha már előjött, lenne egy érdekes felvetésem. Ha ő meg volt arról győződve, hogy tudja, milyen a valóság, a hétköznapi élet, és meg volt arról is győződve, hogy ezt remekül visszaadta, akkor miért volt olyan büszke a Szomszédokra, mint művészeti produkcióra? Hiszen a valóság szimpla visszaadása nem művészet, az a dokumteristák műfaja, pl. a dokumentumfilmeseké. De hol van a McMester produkciójában a művészet? Sok szereplő ripacskodó vagy tehetségtelen játékában? Vagy abban, hogy a profi színészek profikhoz, de nem művészekhez mérten hozták azt, amit a Főfőfőfőfőfőfőfőrendező elvárt, de annál gyakran egy centivel sem többet, "ezt kérted, hát tessék" alapon?

Ha azt mondta volna vahamikor, hogy ez a sorozat arról szól, hogy milyen lenne szerinte az ideális világ, vagy hogy a valóságot keverte a fantáziával, a létezőt egy reménybelivel, akkor egy szavunk sem lehetne.

Ha nagyon kellene nekem példát mondanom arra, hogy milyen az, amikor a valóságábrázolás és a művészet találkozik, és jól is sikerül, akkor hamarabb említeném a Roncsfilmet, a Falfúrót vagy a Csapd le csacsit, mint a Szomszédokat. Az előző kettőt nézve felismerem a szereplőket és a helyzeteket, mert tényleg léteznek ilyen arcok és ilyen szituációk, de mégis van benne valami többlet, amitől az egész film lesz, és nem valami massza.