Mi pedig Kefalóniánál hajtottuk egyszer a spoileren térdelve két evezővel a 10m-es 5300kg-os hajónkat, mert a motor vízszivattyújában tönkrement az impeller. Azt nem mondom, hogy haladtunk is, de legalább csináltunk valamit, a sebességmérő pedig mutatott néha 0,1-0,2 csomót. Evezni én is szeretek, régebben sokat kenuztam a Tiszán. És valahogy oda kellett érnünk  Samiba, ahova már előző délután megérkezett a feleségem és a kislányom, de mi hiába nyomtuk két nap óta a Pirgoszi-öböltől, nagyon kevés volt a szelünk. Aztán amikor az Ithaki-csatornából befordultunk a Sami-öbölbe, már hátulról kaptuk, és végleg elfogyott.

Talán egy-két órát lapátoltunk, s egymás után húztak el mellettünk a kis átkelő kompok, az utasok szánakozó pillantásai közepette. De még mindig hátra volt kb. két mérföld, amikor a csüngő spinnaker kezdett valami életjelet mutatni. Erre lementem palacsintát sütni, hogy ha majd megérkezünk, a várakozó lányok megbocsájtsák az éjszakát, amit a kikötő egyik padján töltöttek. Tán a fele el is készült, amikor valami a hajós megérzés hatására felmentem körülnézni. Épp az utolsó pillanatban, mert már szaladni kellett levenni a vitorlát, talán ha kétszáz méter maradt a partig. A lendület végén aztán egy strand előtt épp le is dobhattuk a macskát. Két átvirrasztott éjszaka után majdnem nekimentünk. Annyira elbambulva, én a tűzhely mellett, a fiam a kormánynál, hogy az észrevétlenül erősödő szél ripsz-ropsz idehozta, noha hosszú órákon keresztül elérhetetlen távolságban lebegett.