BZoltan Creative Commons License 2019.05.22 0 0 68890

Csak ugye korántsem biztos (sőt inkább biztos, hogy nem) hogy a koncentráció miatt folytak meg azok a borok. Nem akarok látatlanban okoskodni, de nekem az a tapasztalatom, hogy a nem organikus szőlőből készülő, mindenféle borászati adalékanyaggal készülő borok azok bizony hajlamosak atomjaikra esni nagyon váratlanul is. Az ilyen borok ráadásul ezt a mutatványt bontás után is tudják. Láttam már olyan bort amelyik pár órát sem bírt ki bontva. Amikor kinyitottuk akkor sziporkázott és két óra múlva mintha kicserélték volna.

Érdekes gondolatkisérlet, hogy mi lett volna, ha Jásdi a Tóth Sándorral való beszélgetés után rájön, hogy a tiszta technológia és a minőségi, tiszta szőlő az a vonal amire át kellene állnia. Nekem valamikor 2005 tájékán egy hajnal hatig tartó Tóth Sándorral való beszélgetés volt az ami végérvényesen meggyőzött, hogy ez a szemlélet vezet a csúcsra.

Két borásznál éreztem azt, hogy jó irányba állítanak a szavaik, az egyik a Tóth Sándor a másik pedig a Szentesi József. Érdekes, hogy pont ez a két ember amúgy teljesen sallangmentesen és őszintén csinálták, csinálják a dolgukat. Semmi turulelletés, semmi fennkölt ökörszar, semmi távolba tekintő bocskaizás... egyszerűen jó emberek.

Érdekes, hogy Jásdinak nem ez jött le a Tóth Sándorral.

Előzmény: lazaridi (68888)