...slr... Creative Commons License 2019.05.21 -1 1 76679

Rég nem vagyok aktív ezen a helyen, most is csak azért jöttem, mert hosszú kihagyás után vonatra szálltam, és láttam, hogy valami változik a két vasút közti területen. Nem tudom ezekre a felvetésekre a hivatalos válaszokat, csak azt látom, hogy többek közt a zaj csökkentésére végig zajcsökkentő falak épülnek a kerületben, és valószínűleg a vasúti fejlesztések kapcsán is csökken majd a zaj. Ha megépül majd ez a kilométernyi raktárváros, egy olyan helyen lesz, ahol eddig sem járt ember, és maguk a raktárházak plusz zajt nem termelnek, mint egy vasöntöde például. A Növény utcai csomópont is most nyer értelmet, szinte közvetlen átkötést ad a raktárvárosnak az M0 felé. Úgy gondolom, amit vesztünk, az az ottani növény- és állatvilág, valamint hogy a két vasút közti terület növényei eddig benyelték a fényt, nem növelték a környék hőterhelését. Az új fejlesztéstől majd nagyobb felület fog forró levegőt gyártani nyáron, egyrészt a klímaberendezései, másrészt a hőnyelő és azt leadó felületek miatt. Megtörténik, amit a város rég eldöntött, a veszteségekért cserébe munkahelyek fognak születni a kerületben, és bevétel is lesz belőle. Így működnek azok a városok, amiket ismerek.

 

Akiket eddig is zavartak a hozzászólásaim, azoktól elnézést kérek, és be is fejezem gyorsan. 

Előzmény: fehertakaro (76677)