Mandras61 Creative Commons License 2019.05.18 0 1 867

A festése és a sárkány sajátosságai alapján a MOA az első és a második nagyjavítása között látható. Ez adhat támpontot. Az első nagyjavítást 1964. január-februárban végezték el a gépen. A színes kúpok korszaka pedig 1967-ben, még a MOA második nagyjavítása előtt megszűnt.

 

Az említett időszakon belül készült az alábbi fénykép, 1966 márciusában. Akkor még fehér kúpos volt:

 

 

A kérdéses fénykép tehát csak ezután nem sokkal készülhetett, valamikor 1966-67-ben:

 

 

A vezérsík festése teljes egészében sajnos nem látható, de a mellékelt képeken ebből a korszakból igen. Az alábbi fénykép a MOA másik oldalát mutatja, szintén 1966 márciusában, még fehér kúpokkal:

 

 

Az 1966-67-es korszakból ítélve szerintem az történhetett, hogy a MOA is megkapta ugyanazt a kéket, amelyet a MOE, és valószínűleg ugyanakkor, tehát amikor egységesíteni gondolták a kúpszíneket kékre.

 

Felmerülhet a gondolat, hogy azon a berlini színes fényképen esetleg a MOA lenne látható, ám ez elvethető azért, mert a MOA csak a második nagyjavításán kapott először vékony M betűt a függőleges vezérsíkra, amikor tízablakos és taréj nélküli lett.

 

Az alábbi fényképen nem sokkal a második nagyjavítása után látható, 1969-ben, immáron vékony M betűvel:

 

 

A véleményem szerint tehát kék lehet. Színes kép nélkül azonban ez nem bizonyítható.

 

Viszont, ha így volt, akkor ezután még kérdés lehet, hogy vajon megkapták-e még további repülőgépek is a kéket, mielőtt megszüntették a kúpszíneket?

Előzmény: Zsalu53 (866)