És akkor a "tót" a Zaiczból:

"tót [1121 tn., 1405 k.] ’szlovák’ Jövevényszó, az átadó nyelv azonban bizonytalan. Összefügg az alábbi szavakkal: ófelnémet thiot ’nép’, gót ţiuda ’ugyanaz’, latin Teutoni ’egy germán nép’, olasz régi nyelvi todésco ’német’, ólitván tautŕ ’nép’, lett tautŕ ’ugyanaz’. E szavak indoeurópai eredetre vezethetők vissza, vö. óiráni t•ath ’nép; ország’. Megfelelő történeti és nyelvi adatok hiányában az átadás ideje és az átadó nyelv pontosan nem határozható meg. Az átvétel talán még a honfoglalás előtt történt az ófelnémetből. A szó belseji hosszú magánhangzó diftongusra megy vissza. A tót eredetileg a szlávokat általában jelölte, majd pedig a magukat szlávoknak nevező népcsoportok (szlovének, szlavónok, szlovákok) megnevezésévé vált. További jelentésszűkülés eredményeképpen alakult ki a szó mai, csupán a szlovákokra vonatkozó értelme. Közszóként elavulóban van, viszont gyakori magyar családnév."