Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44144

Lovász Pál

 

 

PÁSZTOROK

 

Mind lomhaléptűek, kevésszavúak;

napfénybe mossák csontos arcukat.

Sötét szemük szüntelenül kutat,

hol úttalan selyem mezők lapulnak.

 

A nyáj előttük hullámzik szelíden:

száz szertelengő délibábfodor.

Eléjük jő nyíló virág, bokor;

s vigyáz a rét, hogy friss füvet terítsen.

 

Nincs semmisem, mi kedvüket zavarja:

mind bennük él a puszták nagy nyugalma

s lelkükben minden bús vágyat feloldoz.

 

S ha rőzselángnál este száll le rájuk:

szent-bibliásan lendül nagy subájuk

s álmuk fölszáll a boldog csillagokhoz.

 

 

Mai magyar múzsa, (1922) [91.]