Lovász Pál

 

 

OKTÓBER

 

Világos gyász, élénk halotti pompa!

A nagy művész, az Ősz jött most elő,

s a Nyár, melegszívű műkedvelő,

belátta már, hogy dicstelen a sorsa…

 

Átöltözött a táj az új parancsra.

Javít a zord művész a távlaton;

egy-egy foltot győztes sárgába von,

a megfutott Nyár nyomdokát kutatva.

 

S minden rikít… A hosszú nyárfa-út,

sáfrányszín párhuzam, magasba fut,

a szőlődomb rozsdás kékjébe veszve.

 

S a munkás Nap hajoltan görnyedez

a domb fölött; s a telt, édes gerezdre

híg rézarannyal áldón permetez.

 

 

Arckép [28.]