Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44116

Losonczi Léna

 

 

A TISZÁNÁL

 

Méltósággal vonul a vén folyó,

lágy csókokkal halmozza el a partot,

a fűzfák közt tábort vernek a felhők,

hogy hadba gyűlve

a büszke Nappal

felvegyék a harcot.

 

Napernyők rojtjával játszadozik a szellő,

kergetőznek ibolyántúli nyalábok,

a zsibongó tömeg-arcokon

virágzón heverésznek

a vasárnapi széttárt

boldogságok.

 

Vizes talpakon serceg a homok,

és rátapad, míg pergővé nem szárad,

mint haragszikrából

a gyilkos gyűlölet,

a feslett ózonon át

tűzsugár tőre támad.

 

Szél borzolja a víz sima bőrét,

de a szem ontja fényét a folyónak,

izzó arcokon pirul a bánat,

mert az ég alján

a felhő-hadak

haragvón kiabálnak.

 

A parti pipacs-szarkaláb táblában

megbújt egy kiszáradt kóró-katáng…

a zápor-szülte fénylő gyöngyök

lobognak a zsivajban,

mint viharos éjszakában

a fél kenyérrel őrzött gyertyaláng.

 

Gyöngyszóró csoda vagy nyári zivatarban,

asztrálszálként tartasz forró napsütésben,

tükör vagy a Holdnak,

csillagoknak éjjel,

s áldott ÉLETVONAL

hazánk tenyerében.

 

 

Versek a Tiszáról. Tisza antológia, 2001-2002. szerk. Góg János. Csongrád, Raszter Kvk., 2002. 89-90.