ÁsítóSárkány Creative Commons License 2019.04.04 0 0 25462

A te térképed északnyugati irányban is kisebb területet mutat, aligha a teljes közigazgatási területet mutatja, lehet hogy csak a belterületet, a külterületet pedig nem... Délnyugat felé a nyomvonal folytatás Natura 2000 területeket érint vagy alattuk fut, amennyire én látom, még mindig Nagykovácsi közigazgatási területén belül is. Elsősorban ezért reagáltam. Ráadásul már a mutatott térképed piros területe sem felel meg sem a naturaterv.hu szerinti térképnek sem a natura2000.eea.europa.ea térképének. Ez utóbbi alighanem egyezik a hivatalos térképpel.

A Natura2000 terület szépen körülfolyja Nagykovácsit, majd az Amerikai Iskolánál nem ér véget, hanem folytatódik!

A te térképed szerint van legalábbis egy folyosó délnyugati irányban, ami nincs! Ld. lent pirosban

A narancssárga részről még elhiszem, hogy Remeteszőlőshez kerülhetett, de Natura2000 az is. No meg északkeleti irányban Natura2000 a lakott terület határáig Solymáron is, majd a Rózsika utca-Hidegkúti út túloldala dettő.

 

Tehát az Amerikai Iskolától majdhogynem a 10-es útig egyben kell egy alagút az egyik irányba, majd Budakeszi tulsó végéig egy másik (esetleg a Petneházy-rét mellett egy megszakítással egy kis felszíni szakasszal) egy másik... erre gondoltál? elég drága lesz....

Előzmény: . kata31 (25461)