oldmumus_v.2 Creative Commons License 2019.03.29 -4 0 2278

"A kamu szakértői riportot is te hoztad fel példaként. Büszke vagy rá?"

 

Tudod miről volt anno? Történt egy vasúti esemény 2006 nyarán Balatonmárián. Ahol egy akkor szabadnapos vasutas felhívott és kérdezte tudom mi történt? Mivel nem tudtam erre leírtam a fórumba amit elmondott, hogy egymással szembe állt meg két vonat. Erre pár jó ember kitalálta azt, hogy én értesítettem a rendőrséget, médiát, sőt nyilatkoztam mint szakértő. Sőt IRL neveket is említettem. Majd az esetben érintett nagykanizsai vasúti alkalmazottnak is ezt állították velem kapcsolatban. Aztán kiderült egyik sem igaz csak egy jó hecc volt.*

 

Ezen emberek egyike-másikat - lásd megboldogult vasúti szó szóló - toldotta meg az ezt hallottuk, gondoltuk rólad esetekkel. Amikor személyesen egy vasutas napkor ültünk egy asztalnál és ultizás  közben készült róla két fotó kb. 30 perc volt. Tehát ennyi személyes kapcsolat után tud rólam többet mint egy titkosszolgálat. Persze pár pohár után megered az ember nyelve meg fantáziája.

 

Vissza lehet keresni mit írtam anno. Nem kértem törlést sosem, ne is fogok. Semmi IRL nem volt sehol.

 

*megjegyzem, hogy a médiát az egyik vonaton utazó gyermeke, vagyis szülő értesítette. Mivel Bp-en azt mondták kisebb gond van a vonattal azért késik. A lánya az anyának (aki RTL-nél dolgozott) mondta el, hogy hazudik a vasút mert majdnem összementek. A rendőrséget pedig a helyiek és a vonaton utazók is.

 

Előzmény: Panzerbear (2277)