hivi Creative Commons License 2019.03.28 0 0 2964

Mi a folyamatos kimaradások miatt átálltunk a Telekomra, amit úgy tettünk meg, hogy hivatkoztunk egy jogszabályra ami fel van tüntetve a szolgáltatói számlákon is, és amely szerint ha változik az ÁSZF, akkor hivatkozva arra, hogy az kedvezőtlen, kötbér nélkül felmondhatjuk a szerződést. Változott az ÁSZF (kikerült több amúgy általunk is nézett csati, azaz ténylegesen hátrányosan érintett), bementünk az ügyfélszolgálatra, és a hölgyike mondta, hogy szerinte ilyen nincsen. Erre jeleztük, hogy szóljon a vezetőjének, és beszéljük át ezt a történetet. Azt most nem lehet. Mondtuk erre, hogy ok, akkor vegyen fel egy jegyzőkönyvet arról, hogy le kívántuk mondani, rögzítse azt is, hogy ezt visszautasították, és kérünk belőle egy példányt, amivel a történetet jogi útra fogjuk terelni.

 

És hoppá, hirtelen tényleg eszébe jutott hogy van ilyen jogszabály, megvilágosodott a hölgy, mintegy isteni szikra érte őt. Megpróbált ügyfélmarasztaló lenni, szeretett volna a korábbinál kedvezőbb árú de bővebb tartalmú speciális nekünk szóló csomagot ajánlani. Ezzel nem kívántunk élni, helyette aláírtuk a szerződés megszüntetésére vonatkozó dokumentációkat.

Előzmény: Elar (2962)